1995–ben még Budapesten élve 4 gyermekünkkel hosszas mérlegelés után elhatároztuk, hogy addigi életünket hátrahagyva vidékre költözünk. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy újfajta életünkben a ló főszerepet játszik majd. Ennek az elhatározásnak az eredője meghatározhatatlan, hiszen azelőtt egyikünk sorsa sem kapcsolódott a lovakhoz, csak esetenként, érintőlegesen találkoztunk velük, mégis ellenállhatatlan vonzalmat éreztünk e csodás állatok iránt. Előzetes elképzeléseink nem merészkedtek a hobbi szinten való lótartás keretein túlra. Természet- és állatszeretetünk, saját magunk és gyermekeink mozgásigényének kielégítése volt csupán a cél.
    Új lakóhelyünk kiválasztásában elsődleges szempont volt az állatok kényelmes elhelyezése, minél nagyobb élet- és mozgástér biztosítása, miközben a lehetséges tájegységek, körzetek, helyiségek száma folyamatosan szűkült. Végül az ország legnyugatibb csücskében a történelmi Őrség déli szegletében egy aprócska falu, Szatta kínálta fel számunkra azt a faluszéli, lakatlan kis házat, némi erdő-, rét- és szántóföld tulajdonnal, ahol elképzeléseink megvalósíthatónak tűntek. Ez a vidék több évtizedes elzártságában meglehetősen érintetlennek tűnt nagy kiterjedésű erdei közt megbúvó csendes kis falvaival, szeres településeivel.
    Eleinte a megfelelő lófajta, vagy egyedek kiválasztása is sok fejtörést okozott, minden utunkba kerülő „ló lelőhelyet” végiglátogattunk lett légyen az ménes, lovarda, vagy magángazdaság. Országjárásunk során „véletlenszerűen” rátaláltunk egy addig számunkra teljesen ismeretlen megjelenésű, rendkívül barátságos viselkedésű kancára bűbájos csikójával. Hamarosan előkerült a gazda is, akivel gyorsan összebarátkoztunk és azonmód kifaggattuk lova mibenlétét, hovatartozását illetően. Rázúdított kérdéseink özönére lelkesen, kitartóan válaszolgatott. Mind a kis ló, mind gazdája mérhetetlen türelme és kedvessége nyomott hagyott bennünk. Gyakran visszatérő látogatók lettünk, pucoltuk, lovagoltuk Fannit, aki addigra már örök beszédtéma lett a családban, szemernyi kétséget sem hagyva egyikünkben sem afelől, hogy valamikor nekünk is ilyen szeretnivaló fjord lovaink lesznek.
    1996 decemberében sikerült nyélbe ütni a költözésünket. A régi lakásból való kiköltözés sürgető kényszere és az új házba való beköltözhetetlenség áthidalására a régóta lakatlan ház egyik helységét sikerült lakhatóvá tenni. Hatan zsúfolódtunk egy nagyobb szobába a tél derekán irtózatos rumli közepette. Első, legsürgősebb teendőnk volt a kerti csaptól az ivóvíz bevezetése a házba, melyet az időjárás nagy kegyesen lehetővé tett azzal, hogy az igazi zimankó csak néhány nap múlva, Karácsony táján tört ránk. Az Ünnepet csak jelképesen ültük meg abban az évben. Az iskolai szünidőt festéssel, takarítással, rendrakással töltöttük. Gyermekeinkkel összefogva az iskolakezdésre 2 lakószoba és egy ideiglenesen kialakított „vizes helyiség” vált lakhatóvá. Szinte mindent a saját két kezünkkel építettünk-szépítettünk, míg tavaszra nagy vonalakban kialakult a végső elrendezésű új otthonunk meghagyva a régi ház hangulatát és „lelkét”: a búbos kemencét.
    A ház felújítása közepette nem feledkezhettünk meg az addigra már megvásárolt első két lovunkról, akiknek a már meglévő istállóban kerítettünk le két tágas teret, hogy mielőbb hozzánk költözhessenek. Február végére el is készült a ’lólak’, így rövidesen lázas izgalommal vártuk új lakótársaink beköltözésének napját. Gyönyörű télvégi napos időben türelmetlenül lestük érkezésüket, mígnem már nehezen bírva a várakozást elhatároztuk, hogy kerékpárral eléjük kerekezünk. A szomszédos faluig jutottunk, amikor meghallottuk a lószállító közeledtét. Jó öreg Wartburgunk köhögve caplatott fel a rövid, de meglehetősen meredek kaptatón, hogy aztán a fennsíkon megkönnyebbülve, vidáman repítse új otthonuk felé a jövevényeket. Szélsebesen tekertünk a lószállító mögött, nehogy lemaradjunk az érkezésről. Nyelvünk lógott, de a nem túl jó minőségű mellékúton nem maradtunk le nagyon a futó mögött, így az ajtónyitással egy időben gurultunk be az udvarra üdvözölni az új családtagokat.
    Volt idejük megszokni az új boxokat, mivel csak néhány hét elteltével, a hóolvadás befejeztével tudtunk nekiállni a karám megépítésének. Összefogással azonban néhány nap alatt elkészültünk vele, így nagy volt az öröm, amikor először vehették birtokba a futtatót. Két héten belül egy száraz beállót is összeütöttünk a karámban, ami lehetővé tette folyamatos kinn tartózkodásukat a jó idő beköszöntével.
    Ideje volt a tavasz beálltával a ház külső felújítására is figyelmet fordítani, ami kisebb javításokat, azon felül meszelést igényelt.
    A jó állapotban lévő ólak egyszerű meszes fertőtlenítése lehetővé tette egy kecskepár, egy anyadisznó és baromfiak beköltöztetését. Ismerősök néhány anyanyúllal és egy keverék kiskutyával, két cicával leptek meg, miközben mi egy pulikutya felkutatásával töltöttük szabadidőnket. Ezzel gyakorlatilag lefektettük mini gazdaságunk – új életünk – alapjait.